Teréziai Katonai Akadémia

A Bécsújhelyi Vár

A vártól a világ legrégebbi katonai akadémiájáig

A várat mintegy 50 évvel a város 1192-es alapítása után építették, az utolsó Babenberg uralkodó, II. „Harcias“ Frigyes katonai erődítményeként. Az évszázadok során folyamatosan bővítették és különféle célokra használták. III. (Habsburg) Frigyes császár teljesen átépíttette, így nyerte el nagyjából mai külsejét. Frigyes és fia, I. Miksa uralkodása idején Bécsújhely és ezzel a vár is császári rezidencia volt. Miksa ebben a várban látta meg a napvilágot és itt lett  megkeresztelve. Ifjúkorát is a városban töltötte, és élete során újra és újra visszatért ide. Végakarata szerint a várban található Szent-György-templomban temették el. Földi maradványai a főoltár lépcsője alatt nyugszanak. A szíve azonban - a legenda szerint -  az 1200 km-re lévő Brugge városában, első feleségének és élete szerelmének, Burgundi Máriának a szarkofágjában lelt végső nyugalomra.

A császári rezidenciától a tisztképző akadémiáig

Mária Terézia császárné 1751-ben a vár épületében katonai akadémiát alapított, létrehozva ezzel a világ mai, legrégebbi tisztképző intézményét. "Neveljetek belőlük rátermett tiszteket és igaz embereket!" – szólt az első parancsnokának kiadott megbízás. Az eredetileg 100 nemes és 100 köznemes kiképzőiskolájának szánt katonai akadémia a Habsburg Birodalom káderiskolájává vált. Ma is minden évben tisztavatással zárják tanulmányaikat az akadémia végzős diákjai. Aki tudni szeretné, hogy mit jelent a III. Frigyes császár által szivesen használt, rejtélyes AEIOU rövidítés, az a várudvaron található híres címerfalnál magyarázatot találhat rá egy érdekes várvezetés keretében. Annyit elárulhatunk, hogy eme öt betű jelentésének értelmezése a mai napig megmozgatja a történészek fantáziáját.

Szent-György templom

I.Miksa császár a bécsújhelyi várban látta meg a napvilágot és itt lett  megkeresztelve. Ifjúkorát is a városban töltötte, és élete során újra és újra visszatért ide. Végakarata szerint a várban található Szent-György templomban temették el. Földi maradványai a főoltár lépcsője alatt nyugszanak. A szíve azonban - a legenda szerint -  az 1200 km-re lévő Brugge városában, első feleségének és élete szerelmének, Burgundi Máriának a szarkofágjában lelt végső nyugalomra.